
Önismereti randi
A párkapcsolat/társkeresés, mint önismereti tükör
A párkapcsolat a legközelebbi emberi kapcsolatunk. Mi magunk is egy párkapcsolatból származunk, a szüleink párkapcsolatából, és annak milyensége erőteljes hatást gyakorolt a személyiségünk kialakulására. Például arra is, hogy milyen belső (sokáig tudattalan) kép alakult ki bennünk arról, hogy milyen is egy nő, milyen a férfi, milyen a párkapcsolat. Ezek az önismereti út elején még abszolút nem is tudatos örökségek, belső képek határozzák aztán meg, hogy milyen férfit vagy nőt tartunk vonzónak, kibe szeretünk bele és aztán milyen lesz a párkapcsolatunk.
Emiatt az önismeretünk fejlesztésére az egyik lehetőség, hogy mindazt, amit a párkapcsolatunkban vagy társkeresésünkben megélünk, tükörként is használjuk arra, hogy jobban megismerjük a belső világunkat – mert ha azon tudunk harmonizálni, akkor az visszahat aztán mindenre, a külső világunkra, kapcsolatainkra is.
Honnan „jött” az Önismereti randi?
Az életközepi válságomban évekig kerestem a saját új középpontomat – ki ügynek, ki küldetésnek, ki IKIGAI-nak hívja. Mindenféle olyan módszert, ami ennek megtalálását célozza meg, igyekeztem megismerni, magamon kipróbálni, pl. Simon Sinek „MIÉRT”-je, Stephen R. Covey „Személyes küldetésnyilatkozata”, James Sale Motivációs térképe vagy a japánok IKIGAI-ja. Voltam ezekhez kapcsolódó tanulócsoportokban, magamra – önállóan és segítséggel is – többször megcsináltam, és mindegyik adott valami pluszt ahhoz, hogy ehhez közelebb kerüljek, de nem hozta azt az egyértelműséget, amire akkor vágytam.
Aztán életem legnagyobb mélypontja környékén került a látóterembe Dr. Sindel Nikolett (Niki) „Hivatásmentorálása”, aki egyszerre tapasztalati, egyszerre intuitív módon azt mondta, hogy én párkapcsolatokban fogok majd tudni leginkább segíteni. Ez akkor teljesen meglepett, mert – bár a téma nagyon foglalkoztatott, de abszolút nem éreztem magam hitelesnek a területen – pl. épp akkor váltam. Erről bővebben mesélek, mesélünk az Önismereti randi podcast első epizódjában, ami vele készült:
Hivatás, párkapcsolat és az Önismereti randi eredete · 2026. június 10. · Hallgasd meg YouTube-on vagy Spotify-on.
Azt már akkor is láttam, hogy valami olyasmit keresek, ami mélyen tud hatni, ami valami lényegin tud változtatni, és akkor azt már láttam, hogy ehhez kell egy tudatos fájdalompont az ember életében. Hogy csak úgy az önismeret kedvéért nem fog vele foglalkozni, de ha valami nagyon fáj és az vihet a megoldás felé, akkor azért már hajlandó belemenni.
A magam bőrén is megtapasztaltam, hogy az egyik ilyen legerősebb fájdalompont a párkapcsolat vagy társkeresés tud lenni. Számomra a válásom is sok mindent megmutatott, de aztán jött egy „hirtelen” nagyon erős, de viszonzatlan szerelem az életemben, ami egy nagyon fájdalmas, de egyben iszonyat erős transzformációs erővé vált számomra azzal, hogy az egész folyamatot – az akkor már több évtizedes önismereti háttérrel – a korábbinál sokkal tudatosabban tudtam megélni.
Emiatt is újra és újra eszembe jutott Niki felvetése. Közben volt szerencsém több száz embert kísérni önismeretben különböző módszerekkel, és ott is láttam a párkapcsolati kérdés óriási jelentőségét. Így fokozatosan kezdett kialakulni bennem egy koncepció, amit „Önismereti randi”-nak neveztem el, és aztán elkezdtem rajta dolgozni – kb. másfél évig –, készítve egy kapcsolódó tudásgyűjteményt, forgatva podcast epizódokat és fejlesztve egy mobilalkalmazást.
Mindezt 2026 júniusában tettem nyilvánossá. Aztán ahogy teltek a hetek, hónapok, folyamatosan igyekeztem megérezni, hogy merre is vinném én tovább az egészet. Szeptember végére arra jutottam, hogy az eredetileg tervezett közösségi vonalat későbbre halasztom és a mobilalkalmazás helyett az összes összegyűjtött tartalmat a leginkább elérhető webes megoldással teszem közzé az Önismereti randi weboldalán. Ezt láthatod most ott – ha van kedved, nézz körül.