Epiktétoszi lélekterápia

Terápiának olyan módszereket, eljárásokat szoktak nevezni, melynek célja, hogy a működésünk egy stabil, kiegyensúlyozott, harmonikus, azaz egészséges állapotba kerüljön. Megkülönböztethetünk testi és lelki terápiát. A testi terápia a test szintjén avatkozik be és annak az egészséges állapotát szeretné elérni. A lélekterápia pedig a lélek (érzelmeink és gondolataink) szintjén hat, és ott szeretne elérni egy stabil, kiegyensúlyozott, harmonikus állapotot. Ezt az állapotot nevezik a sztoikusok derűnek avagy lelki nyugalomnak, lelki békének.

A sztoikus modell

Az epiktétoszi modell és a terápia a bemutatásánál Steiger Kornél jegyzeteire támaszkodunk (Epiktétosz összes művei, Gondolat Kiadó, Budapest, 2016.), az egyes lépések magyar megnevezésénél is az ő fordítását vesszük alapnak. Azonban van amelyikre nincs igazán kifejező magyar szó, így valószínűleg csak annak bővebb kifejtésén és egy példán keresztül lesz számunkra mélységében érthető a folyamat.

A teljes modell az alábbi lépésekből áll:

esemény -> képzet -> emóció1 -> hangoltság(törekvés/hárítás) -> késztetés/elutasítás+jóváhagyás+cselekvés -> emóció2

Esemény: az objektív külső tény, ami velünk történik. Például a főnökünk azt kérdezi, hogy “Mikor leszel kész a feladatoddal?”

Képzet: ez az esemény belső értelmezése. Egy-egy konkrét eseménynek a képzete az ember belső állapotának függvényében – aminek persze részét képezik a korábbi tapasztalatai és a lelki szokásai is – nagyon sokféle lehet. Például a fenti kérdést értelmezheti valaki úgy, hogy a főnököm:

  • szeretné megtervezni a napját, és érdeklődik, hogy mikor áll majd számára készen a munkám eredménye.
  • szeretné tudni, hogy van-e esetleg szükségem segítségre.
  • unatkozik, és nincs jobb dolga, hogy engem piszkáljon.
  • éreztetni akarja, hogy ő a főnök.
  • nem bízik bennem, kétségbe vonja, hogy önállóan is el tudom végezni a feladatom időre. [A további lépéseknél ebből a képzetből fogunk kiindulni.]

Emóció1: az érzelmi állapot (pathosz), ami az eseményről az általunk megalkotott képzetből fakad. A mi esetünkben ez felháborodás lesz – hiszen a beszólásával kétségbe vonja a tudásom.

Hangoltság: a lélek hangoltsága, irányultsága, amely valamire való törekvésben (orexisz) vagy valaminek a hárításában (ekkliszisz) nyilvánul meg. A mi esetünkben például egy olyan irányú törekvés alakul ki bennünk, hogy jól visszaszóljunk, mondjuk meg a főnöknek a magunkét.

Késztetés/elutasítás + jóváhagyás + cselekvés: ez a három lépés tulajdonképpen a cselekvés, annak finomabb és fizikai részével együtt. Ezeket a lépéseket elválaszthatatlannak tartják: ha már a késztetés/elutasítás megszületett, akkor az végigmegy a konkrét cselekvésig, a cselekvés szövetén belül nem nyílik tér a korrekcióra. Emiatt ezt a három lépést mi is egyben fogjuk kezelni. A példánk esetében a következőt mondjuk a főnökünknek: “Már akkor is ilyen feladatokat oldottam meg, amikor te még általános iskolába jártál! Hidd már el, hogy el fogok időben készülni, ne kérdezgess más állandóan!”

Emóció2: az az érzelmi állapot, ami a cselekvés után marad bennünk. A terápia célja, hogy ez egy kiegyensúlyozott, derűs állapot legyen. A példánk esetében azonban a felháborodottság valószínűleg még mindig jelen lesz a lelkünkben (valószínű, hogy egy ideig még magunkban tovább fortyogunk), ugyanakkor párosul mellé egy fajta elégtétel érzet is (“jól megmondtam neki”). Ez nem egy kiegyensúlyozott állapot, ráadásul se az eredményességet, sem a főnökömmel való harmonikusabb kapcsolat nem segít elérni.

Ami tőlünk függ és ami nem

A sztoikus megközelítés egyik legfontosabb sarok-kérdése, hogy adott az a tényező tőlem függ, vagy tőlem független. Azért fontos ez a kérdés, mert teljesen más a helyes viszonyulás a két esetben.

A tőlünk független tényezőkhöz a helyes hozzáállás az elfogadás, nyugodt szemlélődés, mindenféle értékítélet nélkül. Ha befolyásolni törekednénk azt, ami tőlünk független, az mindenképpen szenvedéssel járna, hiszen nem áll hatalmunkban a változtatás. Ilyen befolyásolási szándék előjele az értékítélet, hiszen amit rossznak címezzünk meg, annál arra vágyunk, hogy megváltozzon, amit pedig jónak, annál arra vágyunk, hogy ne változzon.

A jó és rossz címkéknek egyedül a tőlünk függő dolgoknál van létjogosultsága, mert azok vannak a befolyásolási körünkben. Az ebben a körben lévő tényezőknél az első feladatunk, hogy valóban vállaljunk értük a felelősséget, és ne másra (vagy a körülményekre) próbáljuk hárítani azok esetleges kudarcát. A felelősségünk tudatosítása után pedig meg is kell tennünk azt, ami tőlünk telik. Mindehhez bátorságra és kitartásra van szükségünk.

Ha valami vegyes természetű – azaz tőlem is függ és mástól is -, akkor érdemes további részeire bontani, amelyek már nem vegyes természetűek. Ez a célja a fenti modellnek is, amin belül csak két lépés az, ami rajtunk múlik, így csak ott tudunk majd beavatkozni: a képzet-alkotásnál és a hangoltságunk kialakításánál. A többi lépés lényegében tőlünk függetlenül megy végig. Például, ha az a képzetünk, hogy minket igazságtalanul megkérdőjeleztek, akkor a felháborodás érzése automatikusan kialakul bennünk. Így a terápia is erre a két, tőlünk függő elemre fog koncentrálni.

A terápia első lépése: a képzet alakítása

Egy adott eseménnyel kapcsolatban első körben a bennünk kialakuló hangoltság, azaz törekvésünk vagy hárításunk tudatosul: a példánkban az, hogy úgy visszaszólnánk a főnöknek. Ezt az elsőre kialakuló hangoltságot hívjuk “nyers hangoltságnak”. Ha a nyers hangoltságunkon elgondolkodunk, akkor visszafelé haladva rájöhetünk, hogy azt milyen nyers emóció indukálta: a mi esetünkben ez a felháborodottság. Majd még egy lépést visszalépve juthatunk el a nyers képzetig.

A terápia első lépése a helyes képzetalkotásra koncentrál. Ez nem egy könnyű lépés, mert egy nagyon erős automatizmusunkat kell tudatosítanunk, és ha szükséges, megváltoztatnunk.

Ahhoz, hogy a képzetalkotásra tudjunk koncentrálni, azt javasolja Epiktétosz, hogy a rajtunk múló másik lépést, a hangoltságot amennyire lehet kapcsoljuk ki: a gyakorlás idején egyáltalán ne törekedjünk semmire, és hárítani csak a tőlünk függő, nyilvánvalóan rossz dolgokat hárítsunk.

“A törekvésedet teljesen vont meg jelenlegi tárgyaitól! Hiszen ha olyasmire törekednél, ami nem tőlünk függ, szükségképpen szerencsétlen lennél, a tőlünk függő dolgok közül viszont azok, amelyekre helyes törekednünk, még egyáltalán nincsenek számodra jelen.”

Ez segíti, hogy a képzetalkotásra tudjunk koncentrálni. Ebben a lépésben az a cél, hogy a képzeteinket alakítsuk olyanná, hogy az a lehető legpontosabb képe legyen az eseményeknek, azaz távolítsuk el belőlük az összes tőlünk függő tényezőt és értelmezést – például a jó és rossz címkéket.

Mi lehet a példánkban lévő “Mikor leszel kész a feladatoddal?” kérdésnek a legpontosabb képzete? Hát ennyi: a főnököm azt kérdezte, hogy mikor leszek kész a feladatommal. Ez a képzet a korábbival ellentétben nem okoz felindulást az érzelmi működésünkben.

Mindez persze éles szituációban elsőre igen nehéz, ezért nem is ott javasolt. Egy harcos se csata közben gyakorol, hanem előtte, nyugodt körülmények között, biztonságban és lépésről lépésre haladva. Itt is ez a célszerű: a tanítványnak magába elvonulva képzeletben el kell képzelni olyan szituációkat, amik a laikusok lelki nyugalmát alaposan megzavarnák, kezdve az egyszerűbb eseteknél, pl. hogy eltörik egy sörös korsó. Ha az adott esetet elképzeljük, tudatosan haladnunk kell visszafelé a nyers hangoltságunk felől a nyers emóción át a nyers képzet felé, majd javítanunk azt. Ha sikerül a javítás, azt már az abból keletkező, automatikusan módosult emóción érzékelni fogjuk.

Ha az egyszerűbb esetekkel már rutinszerű a működésünk, haladhatunk a nehezebb feladványok felé, ahol már akár szeretteink, akár saját életünk is veszélybe kerülhet:

“Meg kell halnom. De miért kellene siránkoznom is? Tömlöcbe vetnek. De miért kellene jajgatnom is? Száműzetésbe kell mennem. De ki akadályoz meg abban, hogy mosolyogva, jókedvűen és derűsen menjek? ‘Áruld el a titkaid!’ – Nem árulom. Ez ugyanis olyan, ami tőlem függ. ‘De bilincsbe verlek!’ Ember, miket beszélsz? Engem versz bilincsbe? A lábamat bilincseled meg; a szabad választásomat még Zeusz sem képes legyőzni. ‘De tömlöcbe vetlek!’ Csak a testemet. ‘Lenyakaztatlak!’ Mondtam-e valaha is, hogy az én fejemet nem lehet levágni? Effélékről kell elmélkedniük azoknak, akik filozófiával foglalkoznak ezeket kell nap mint nap leírniuk és gyakorolniuk.”

Azért is fontos, hogy a tanítvány ezt elvonultan gyakorolja, mert éles helyzetben ez a lépés egy meglehetősen közönyös viselkedést eredményezne. Talán éppen azt a fajtát, amivel a sztoikus nyugalmat a közvélekedésben hibásan azonosítani szoktak.

A terápia második lépése: a hangoltság alakítása

A helyes hangoltság kialakításához Epiktétosz a kötelesség (kathékon) fogalmát használja, és azt az ember kapcsolatain keresztül határozza meg. Ebbe belefoglaltatik az istenekhez és önmagához fűződő kapcsolata is, de ugyanúgy minden emberi kapcsolata is: a rokonaihoz, barátaihoz, munkatársaihoz, szomszédainkhoz, stb. fűződő viszonya. Ezek a viszonyok életszerepként (proszópon) is megnyilvánulnak, a különböző élethelyzetekben emberként, polgárként, apaként, tanárként, stb. kell cselekednünk.

Az epiktétoszi értelemben vett kötelességünk az, hogy ezeket a szerepeket jól lássuk el, jó emberként, jó polgárként, jó apaként, jó tanárként, stb. viselkedjünk. Mivel az életszerepeinkben nem vagyunk egyedül – ott van a másik fél is – ezért lesz sok tényező is, ami nem tőlünk függ. Nem tőlem függ, hogy például a szüleim milyen jó szülők. Az viszont tőlem függ – és ez tartozik a kötelességemhez – hogy én milyen jó fiuk/lányuk leszek. Fontos megjegyeznünk, hogy a jó fiú/lány mércéjét nem a szüleink határozzák meg, hanem az emberi természet törvényei – azaz lehet, hogy ha én valóban jól viselkedem, attól ők még rossznak tartanak. Mivel azonban a viselkedésem az emberi természet törvényeit követi, általánosságban az tapasztalható, hogy a terápiát alkalmazva közép-hosszú távon általában jelentős javulás érhető el a kapcsolatban.

A terápia második lépése lényegében az, hogy a hangoltságunkat (törekvéseinket) az életszerepeikből adódó kötelességeink helyes ellátása felé irányítsuk, mindezt már a képzetalkotásnál is elkezdve. Tehát ebben a lépésben a képzetalkotásunkat is és a hangoltságunkat is javítani fogjuk, és ennek a javításnak az életszerepeinkből adódó kötelességeink lesz a zsinórméréke.

Lássuk a példánkon keresztül a teljes folyamatot, az első és második lépést is egyben bemutatva:

Nyers hangoltság: Miután a főnököm azt kérdezte “Mikor leszel kész a feladatoddal?” Tudatosul bennünk, hogy visszaszólnánk neki.

Nyers emóció1: Az első lépésben való jártasságunknak köszönhetően hamar azonosítjuk, hogy ezt a hangoltságot a felháborodás érzésünk okozta.

Nyers képzet: Ugyancsak azonosítjuk, hogy a felháborodottság érzés azért alakult ki bennünk, mert azzal a képzettel magyaráztuk az eseményt, hogy a főnök nem bízik bennünk, kétségbe vonja, hogy önállóan is el tudjuk végezni a feladatot időre.

Korrigált képzet: Ezt a képzetet első körben megszabadítjuk a tőlünk függő részektől, és az eseményt legpontosabban tükröző képzetté alakítjuk át: “A főnök azt kérdezte, hogy mikor leszünk kész a feladattal”. A terápia első lépése itt állt meg. A második lépésben ezt azzal a tőlünk függő résszel egészíthetjük ki, hogy a szituációban megjelenő életszerepeinkből adódó kötelességünket a lehető legjobban lássuk el. Ehhez azonosítanunk kell, hogy ebben a szituációban mely életszerepeink vannak jelen: legdominánsabban az, hogy jó munkatárs legyünk. Tehát a képzetet tovább alakíthatjuk: “A főnök azt kérdezte, hogy mikor leszünk kész a feladattal, és ez lehetőséget ad számomra, hogy jobban ellássam munkatársi kötelességemet”.

Korrigált emóció1: Öröm, óvatosság, kívánság. Örülök, hogy módomban áll tanúbizonyságát tenni a jó munkatársi viszonyomnak, óvatos vagyok, nehogy hibázzak valamely tőlem függő mozzanatban, kívánságom pedig arra irányul, hogy cselekvésemben és cselekvésem révén megőrizzem derűs, nyugodt lélekállapotomat, amit nevezhetünk boldogságnak is.

Korrigált hangoltság: Arra törekszem, hogy minél jobban ellássam munkatársi kötelességemet.

Korrigált cselekvés: Megadom a választ a főnök kérdésére. Érdeklődöm, hogy ez megfelelő-e az ő munkájának ez elvégzéséhez, ha van tisztázatlan kérdés a feladattal a kapcsolatban, akkor az arra is rákérdezek, esetleg érdeklődöm, hogy van-e fontosabb/sürgősebb feladat ehhez képest, amit inkább előre vegyek.

Korrigált emóció2: Derűs, zavartalan boldogság.

Könnyen látható, hogy a korrekció eredményeképpen létrejött cselekvés nem csak a lélekállapotunkat tette harmonikusabbá, hanem minden bizonnyal a munka eredményességének és a főnökömmel való viszonyomnak is sokkal jobbat tett, mint a nyers, terápia előtti változat.

A terápia harmadik lépése

Erről a lépésről meglehetősen keveset tudunk. Ennek az oka az, hogy az Epiktétosz tanításait tanítványa, Arrianosz írta le, aki nem filozófusnak tanult Epiktétosz iskolájában. Tanulmányai után állami tisztviselőként és történetíróként tevékenykedett. Emiatt csak az első két lépéshez tartozó tanulmányokat és gyakorlatokat ismerte csak meg, így rajta keresztül mi is.

Valamit azonban sejtünk erről a szintről, amit a következő idézet ír le:

“A harmadik toposz azokra vonatkozik, akik már előrehaladást tettek. Ez az említett dolgokban tanúsított szilárdságra vonatkozik, vagyis hogy az embernek még azok a megjelenő képzetei se maradjanak vizsgálat nélkül, amelyek álmában vagy részegségében támadtak benne, vagy olyankor, amikor éppen lebírta őt a melankólia.”

Gyakorlat

A következőkben egy gyakorlatra invitáljuk a kedves olvasót. Ez a gyakorlat az epiktétoszi lélekterápia egy olyan környezetben való alkalmazását mutatja be, amely korunk egyik igen súlyos problémája: az iskolai szekálás (bullying).

Ez a videó bemutatja, hogy általában milyen módon szokott lezajlani egy ilyen szekálás.

A feladat az, hogy azonosítsuk a szekált emberben keletkező nyers hangoltságokat, érzéseket és képzeteket!

Ha ezzel megvagyunk, lássuk mit lehet elérni, ha a rajtunk múló tényezőkön változtatunk. A következő videóban bemutatott változtatás megfelel az epiktétoszi lélekterápia elveinek: megnézem a videót

A feladat itt is az, hogy azonosítsuk, hogy milyen életszerepbeli kötelességnek tett eleget a szekált ember, milyen képzeteket alakított ki, azok milyen érzelmeket indukáltak és milyen hangoltságot alkalmazott!

Ezek után pedig jön az igazi gyakorlat: az életünk ?

Havasi Ferenc, 2019.